Teruo Kono hanshi élettörténete


Teruo Kono hanshi 8. Dan Shinto Yoshinryu Jiu-Jitsu Kempo
8. Dan Wado-Ryu
Az Európai Wado Kai Karate Szövetség elnöke
Írta: Dr. Elke von Oehsen 5°Dan Wado-Ryu


[Vissza a tetejére]

Gyermekkor és ifjúság

Teruo Terukazu Kono 1934-ben vagy 1935-ben született. Születésnapját 01.19.-én ünnepelte (1935). Születési dátumának gyakran mondta: 1935. 02. 19.

Valószínűleg 1934. Decemberében született. Sok éven át ez állt különféle irataiban. Először a német hatóságok ragaszkodtak egy egységes születési dátumhoz, ezért úgy döntött 1935.02.19. lesz a papírjaiban, mert valamivel fiatalabb akart lenni. A japánok problémamentesen, ellentmondásokkal élhettek, az európaiak soha nem nyugodtak volna meg. Arra a kérdésre, hogy mikor született valójában, azt válaszolta, hogy az nem fontos. Nem szívesen emlékeztette magát a születésnapokra, mert azok mindig egy évvel öregebbé tették őt, és ezért nem volt fontos számára a születési év pontos megállapítása. Ezen kívül a felnövő japánok csak azokat a különleges születésnapokat ünnepelték, amik a többieknél nem játszott olyan fontos szerepet.

Teruo Kono a csendes-óceáni háborúk alatt nőtt fel Japánban, Yokohama-ban. Barátai Toku-Chan-nak hívták (Toku=gúnynév).

Apja ebben az időben tanár volt egy speciális iskolában a 15-18 évesek számára. Mivel katonatiszt volt a japán császári gárdában (Komoe Hai) és később Mandzsúriában beállt a frontra, soha nem volt otthon. Anyjának kellett a háborútól függően dolgozni. Így nőtt fel testvéreivel Tulajdonképpen anya és apa nélkül a nagyszülei oltalma alatt.

Szívesen volt nagymamájánál, akihez bensőséges viszony fűzte. Korábban városi gyerek volt és szívesen emlékszik vissza a Kaki fájára a kertben, aminek gyümölcsét csak ő fogyaszthatta. Ez mély benyomást tett rá, mert ebben az időben kevés étel volt és az élet: szabályozott, államilag ellenőrzött volt.

Mindig öntudatos volt, apja távolléte alatt ő volt a család feje. Felelősséget vállalt, habár még csak általános iskolás és nagyon komoly volt. Nagy követelményeket állított fel magának, amiket feltétlenül teljesíteni akart.

Teruo Kono kb. 5 vagy 6 éves volt, amikor egy fakardot kapott ajándékba (mint az akkori háborús években a legtöbb gyerek). Ezzel a karddal gyakorolhatott egy főnixfán a nagyszülei kertjében. Az apja azt mondta, hogy ez jó a magány ellen, ha ő és a fia elválnának. Ez a fa volt az első ellenfele. Mindennap szorgalmasan gyakorolt, így mutatta be a Kendo és a Budo Technikákat (kard és más karate technikák). Ez volt az első találkozása a Budoval.

Gyermekkorát a II. világháború katonai ideje formálta át, így a gyerekeknek együtt kellett az iskolába masírozni. Teruo Kono feladata volt a diákokat összegyűjteni, és az iskolához vezetni. Gyakran volt légoltalmi gyakorlat. Amikor amerikai bombák hullottak (egy a Kono család házát is szétrombolta) a gyerekeknek egy kolostorba kellett menekülniük.

Egy eset a háborúban különösen átformálta. A falu lakói egy amerikai pilótát hoztak fogolyként, és az iskolába vitték, ahol rosszul bántak vele. Ezt Teruo Kono illetlennek és kegyetlennek érezte. Az iskolában a gyerekeket kisebb bűnökért is keményen megbüntették, pl.: erős pofonokkal, a sarokba állították őket egy vödör vízzel a fejükön és hasonlók.

Gyakran volt éhes. Még mindig pontosan emlékezett, hogy milyen szerencséje volt fagyűjtésnél az erdőben, ha talált egy gesztenyét, amit titokban tűzön megsütött és föl is falt. Teruo Kono cingár beteges gyerek volt, gondok voltak a tüdejével és az életkörülmények miatt hajlamos volt a betegségekre. Azt tanácsolta neki az orvos, hogy sportoljon és ezt meg is fogadta, asztalitenisz és kosárlabda formájában.

Gyerekként arról álmodott, hogy katonai akadémiára jár majd, és mint az apja, tiszt lesz. Ezen kívül olyan akart lenni, mint az apja, aki Kendo szakértő volt és Kenjitsu-t, Igaryu Jiujitsu-t űzött. Miután apja haza tért a háborúból néhány technikát tanult tőle.

Amikor 12 vagy 13 éves volt, elkezdte a karate edzéseket. A fiatal Teruo Kononak úgy tetszett a ruha, hogy feltétlenül karatét akart tanulni, de az apja ezt nem akarta megengedni a költségek miatt. Feltételeket szabott, hogy csak akkor karatézhat, ha ennél a sportnál marad. Egy szomszédjánál kezdte el a karate edzéseket (Takano Sensei, Shotokan). Takano úr minden nap a Makiwarán (ütődeszka) gyakorolt és így Teruo Kono is Tsuki tréninget folytatott a Makiwara-n. A Makiwara szimbolizálta számára a haragot, amit le kellett küzdenie. Egy további motiváció, hogy a karatéval foglalkozzon, az a tény, hogy röviddel a háború után sok volt az erőszak az utcákon. Így váltak mindig intenzívebbé a karate edzések, a ping-pong és a kosárlabda háttérbe szorultak.

A középiskolában tovább tanulta a Shotokan-karatét és végül 15 évesen elkezdett rendszeresen gyakorolni egy Dojo-ban (speciális gyakorlóterem, egyesület, Hakuraku-Dojo ) Yokohama-ban. Ez a Dojo egy Wado-Ryu klub volt és a tanára (Sensei) Tsuchida úr volt. Itt tanulta meg, hogy nem mindig a támadó győz, hanem a védőnek is jó esélyei vannak rá. Ebben az időben Yokohama-ban 3 jó karate tanár volt (Kimura, Maed és Tsuchida úr).

Törésteszt 1970-ben Teruo Kono annak idején Hironori Otsuka sensei iskolájában
Törésteszt 1970-ben Teruo Kono annak idején Hironori
Otsuka sensei iskolájában

Ők mindnyájan Otsuka Sensei tanítványai (Wadu-Ryu karate alapítója).

Tsuchida Sensei-nek már 30 éves korában fel kellett hagynia az edzésekkel. Tsuchida Sensei gyakran megemlítette az edzéseken Otsuka-t és Gichin Funakoshin-t (Shotokan alapítója), és gyakran önállóan gyakorolt Masatoshi Nakayama Sensei-jel (Shotokan nagymester) . Otsuka Sensei néha eljött ebbe a Dojo-ba, de először 19 évesen edzett nála Teruo Kono az egyetem Dojo-jában, Tokióban.

Teruo Kono-nak apja egy nagy 'előkép' volt. Magas követelményeket állított: Teruo Kono-nak meg kellett felelni a családi hagyományoknak, nagyon jónak kellett lennie az iskolában, a sportban, jó fiúnak kellett lennie, szakmai ambícióit az apja elképzelése szerint kellett teljesítenie. Apjának volt egy építőcége (többek között bunkereket épített, így a kamikaze-repülők észrevétlenül tudtak felszállni) és fiát akarta utódjaként látni. Remélte, hogy fia egyszer többre viszi, mint ő. Teruo Kono szívesen lett volna diplomata vagy politikai kötelezettségeket vállalt volna, de nem volt választása az apja és a családi hagyományokkal szemben.


[Vissza a tetejére]

Az egyetemi időszak

Teruo Kono az 50-es évek elején először a Műszaki Főiskolán, Yokohama-ban és később a Nihon Egyetemen, Tokióban építészetet tanult. Tanulmányait összesen 6 év után mérnöki és építészeti diplomával fejezte be. Felvételi vizsgát tett a Waseda és a Nihon egyetemen (Nichidai) és megnézte ott a karate klubbokat. A Wasedán úgy érezte, hogy ez sikerülhet neki, de amikor látta a Nichidai-Dojo-t, libabőrös lett a következetességtől és a fegyelemtől, amivel edzettek, így döntött a Nichidai mellett.

Teruo Kono feltehetően, amikor egyetemista volt 1954-ben Tokióban Teruo Kono 1964-ben egy Shinto - ládával
Teruo Kono feltehetően,
amikor egyetemista volt 1954-ben Tokióban
Teruo Kono 1964-ben egy Shinto - ládával

Már ezelőtt az idő előtt is intenzíven karatézott Tokióban, és fekete öves volt. Nichidai-on (Nihon vagy Nippon Egyetem) új tanárral kezdett, mindenek előtt Hironori Otsuka-nál, egy lényegesen intenzívebb és igényesebb edzéssel még egyszer elölről, fehérövesként. Körülbelül egy év után vették föl a csapatba. A tanulók be akarták bizonyítani neki, hogy 1°Dan a 'tartományból' (Yokohama Tokió egyik külvárosa) a Nichidai-on egy fehérövnek felel meg. Teruo Kono-nak előbb be kellett mutatkoznia. A diákok, társaságban egyáltalán nem finomkodtak egymással. Azok a durva tréfák, amivel a hierarchiát egymás közt látszólag megteremtették, mindennaposak voltak.

Teruo Kono-nak nem csak a saját igényeinek és elképzeléseinek kellett megfelelnie, hanem a klubban is sikeresnek kellett lennie. A családi becsület is kérdés volt és a család ősei elképzeléseinek a teljesítése is.

Nem volt más választása, minthogy kitartson és sikeres legyen. Ez nem volt könnyű. Az edzés extra megerőltető volt, gyakoriak voltak a sérülések és a tanulmányokkal is meg kellett birkóznia. Egy nap többszőr edzettek és voltak még speciális edzőtáborok (Gasshuku) is. Nichidai régi Dojo-ja (edzőterem) a pincében kapott helyet, és a kemény edzés után még föl kellett másznia a lépcsőn a civil világhoz. Arra, hogy ez mennyire nehezére esett még évtizedek után is tisztán emlékezett.

Hironori Otsuka egy héten kétszer tartott edzést és a többi edzést Yamashita főedző vezette. Csak Kumite-n (szabadharc) keresztül lehetett a hierarchiában feljebb jutni. Egy ilyen kiválasztó harcnál 10-10 ellen ? egy harcibíróval ? harcolt és a harc 3 és 5 percig tartott. Ha az ellenség KO. volt, kapott egy újat. Gyakran harcoltak egymás ellen bíró nélkül. Megengedett volt szinte minden, és aki állva maradt tovább ment egy körrel. A többieknek gyakran orvosilag kellett kezeltetniük magukat (ami a karate-klub tagjainak ingyenes volt). A vesztesnek csak két lehetősége volt: egyértelműen elveszíteni a harcot (gyakran KO-n keresztül) vagy föladni, amiben azt kellett mondani: 'maitta' (ami mindenképp becsületsértő).

A Nichidai Dojo extrém kicsi volt és így csak kevés karatéka mehetett be. Kb. 200 karatéka edzett a központi Dojo-ban és, csak aki jó kondíciót mutatott, pl.: a futásban, mehetett be. A többieknek Makiwara edzést kellett tartaniuk vagy a tetőteraszon edzeni. A szokásos kék monoklik, ficamok, törések stb. mellett Teruo Kono nem maradt mentes egy bonyolult csuklótöréstől sem. A gyógyszeres ellátás Japánban a háború utáni években nem volt túl jó. Ez könnyen nyomorékká tehette volna, de talált egy Judoká-t, aki sok ügyességgel, masszázzsal stb. ismét helyrehozta csuklója működőképességét. Teruo Kono gyorsan tanult és olyan sokat, hogy a legrövidebb idő alatt legyőzhette a klubban a többi tagot és kapitánnyá, edzővé vált.

Ebben az időben élte át első tapasztalatát a másik nemmel. Ez a késői kezdés Japánban, az ő időszakában jellemző volt. Az elképzelhetetlenül kemény karate edzéseket a tanulással nem volt egyszerű összhangba hozni. Hogyan készített pontos technikai rajzokat a Makiwara edzések miatt feldagadt Ujjakkal? Ez a rémálom még évtizedekkel később is megfosztotta az alvástól, mert mindig meg akart felelni a követelményeknek és a gyengeséget elfogadhatatlannak találta. Az alapelve ez volt: mindig mindennek sikerülnie kell, vagy legalábbis 100 százalékos komolysággal meg kell próbálni, és arra kell törekedni, hogy a legjobbak legyünk.

A tanulmányi időszaka alatt a Nichidai-on sok évig Japán legsikeresebb karate-harcosa volt (nem csak Wado-Ryu-karate stílusirányzatban). Híres volt a kompromisszumkészségéről és az önmagával és másokkal szembeni keménységéről. Harcos volt testtel és lélekkel (akkor is, ha a japánok ezt nem választották el, ellentétben az európaiakkal).

Egy nagyon sportos, hajlékony harcos volt, aki a támadásait Ha és De nélkül hajtotta végre. Ha egy technikával elkezdte, úgy fejezte be, ahogy eltervezte, ezért volt mindig gyorsabb, mint mások és valahogy mindig találkozott az ellenféllel, azzal a teljes erőbedobással, ami sok ellenfelének még évekig az emlékezetében maradt.

A Wado Ryu karatékák a múltban és még ma is nagyon sikeresek a bajnokságokon és erre Teruo Kono mindig nagyon büszke volt.

Kono kedvenc Kata-ja (formagyakorlat több elképzelt ellenfél ellen) a Bassai volt. Ezt megváltoztatta az évek múlásával és ehhez hozzájött a Nisenshi. Mindkét Kata nagyon jól illett hozzá. Bassai egy rohamot jelentett az erődítményre vagy egy nehéz akadály leküzdését. Ilyen célt csak elszánt harci szellemen keresztül, teljes testi erőbedobással és hajthatatlan akarattal lehet elérni. A kitérés a nyugodt harcban éppolyan fontos szerepet játszik, mint a támadás, az áttörés. Fontos a mozgás koordinációja és a testi és lelki egyensúly fenntartása minden helyzetben. Ezt a Kata-t méltósággal kell előadni, hogy a morálisigazolást biztosítsuk. A Nisenshi-ben egy hasonló testi és fizikai harc történik, de itt még erősebben jelentkezik, mint a Bassai-ban a középre összpontosítás (Hara-ba, alhas), az egyesített nyugalom önmagadban az erőbevetéshez.

Teruo Kono nem csak egy igazi gentleman-nek tartotta Hironori Otsuka-t, de nagy hatással volt rá mentális kisugárzása. Egy nap Otsuka partnere volt egy bemutatónál, ekkor Kono olyan szerencsétlenül és keményen taposott rá Otsuka nagylábujjára, hogy ettől egy erősen vérző, nyílt törés keletkezett a lábujjon. Otsuka ennek ellenére befejezte a bemutatót, anélkül, hogy hagyott volna valamit is észrevenni. Kono-ra ez a magatartás nagy hatással volt.

Otsuka gyakran mondta Kono-nak, hogy a karate legyen egy lépőkő (kövek, mint a japán házak előtti lépcsőfokok, amik a magasan fekvő házhoz vezettek). Ezt minden helyzetben használhatja az ember, akkor is, ha egyébként más dologhoz nem is ért. A gondolat, hogy az ember a karatét, mint lépköveket az élet más területein is használhatja, Teruo Kono-t élete során sokáig elkísérte.

Teruo Kono Hironori Otsuka Sensei megbízásában és asszisztenseként egész Japánban bemutatókat tartott és más karate stílusok (Shotokan, Goju Ryu, Kyukushinkai) élharcosaival, mindenek előtt Wado Ryu karatékákkal harcolt. Szerette a valóságos harcot, és önmaga azt mondta: 'Szerencsém van, mert soha nem vesztek ezekben a harcokban'. Fontosnak tartotta a versenyszabályok bevezetését, mert ezek népszerűbbé tették a karatét, és egyre több ember űzte ezt a sportot. A versenyeken keresztül adott volt a lehetőség, hogy jobban terjesszék a karatét és hogy több embert találjanak, akiket érdekelt a háttér is. Így emelkedett az esély, hogy a karate a jövő generációnak is a rendelkezésére álljon.

Röviddel a tanulmányai befejezése előtt gyakorolt Zen-meditációt a Ryutaku-Ji templomban, Mishima-ban. Ám kissé csalódott volt a Zen-szerzetesektől, mert különbséget látott aközött, amit tanítottak, és amit tettek.

Mégis kihasználta és élvezte az alkalmat a vitákhoz a magasabb rangú Zen-mesterekkel. Az intellektuális nézeteltérések és viták sokáig különös élvezetet okoztak az életében. A Zen-templomban eltöltött idő után soha nem tért vissza a templomba meditálni, de gyakran meditált önállóan egyedül, saját elképzelése szerint. A Kara (az üresség, egy Zen-gondolat) nagyon sokat jelentett neki. A karatéban látta megformálva a kara-t, a koncentráció, a légzéstechnika, az egyensúly, a gyorsaság és az erő együttműködésén keresztül.

Teruo Kono nem vallásosan, hanem önállóan fejezte ki magát. Nem volt praktizáló Buddhista, abban a formában, hogy imákra vagy gyülekezetekbe járt volna. Ő a vallásosság saját gyakorlatait birtokolta. Meditált a Zen-rituálé szerint. Mindenek előtt két előzmény volt, amik a magatartását a Buddhizmushoz átformálták: az egyik a fent említett tapasztalatok a Zen-kolostorban és a másik, kedvenc nagybátyja halála abban a háborúban, ahol egy személyes 'támogatást' nélkülözött a Buddhizmus miatt. Azonban mindenképpen járt a buddhista templomba imádkozni és megtisztelni családját a buddhistatemetőben a megfelelő temetési és emlékezési rituáléval.

Ahogy annyi japán, ő is, nemcsak egy vallásnak volt szimpatizánsa. A Shintoizmus (különösen az őstisztelettel) fontos volt számára és ezt imákon keresztül gyakorolta.


[Vissza a tetejére]

Időszak Japánban

Teruo Kono-nak a Dojo-n (edzőhely) kívül is gyakrabban volt alkalma harci tapasztalatait célszerűen kipróbálni. A háború után az amerikaiak Japánban voltak, és a hangulat a visszaérkező japán katonák által sem volt feszültségmentes. Számtalan olyan helyzet adódott, amelyben a viták közvetlenül az utcán történtek meg, vagy támadói támogatás kellett. Ezen kívül egy olyan csoport tagja volt, akik motoroztak (minél vakmerőbben és gyorsabban, annál jobban) és gyakran erősen berúgtak.

Eközben megházasodott és tanulmányai után a tekintélyes Tanaka építőcégnél építészként dolgozott. Ott gyorsan felemelkedett, ami Japánban korábban szokatlan volt. Ezzel ismét sok követelményt állítottak elé. Dolgozott többek között Hokkaido-n. Ez az elválasztott vidék nem volt a kedvenc lakhelye Japánban, de ott értékes tapasztalatokra tett szert.

Később hivatalosan Nagoya-ban élt, itt épített egy házat fűtéssel (kandallóval).

Ez nagyon szokatlan volt Közép-Japánban, ahol noha a hőmérséklet néhány napra is alacsony lehet, de abban az időben még a szénmedence (Kotatsu) a falmélyedésben a Tatamik között az alacsony hálószoba alatt volt gyakori.

Az aktív harcosból eközben edző lett. Mindenütt, ahová ő hivatalosan beállított, a szakmunkás csapatok edzőjeként is tevékenykedett. Így volt ő több egyetemi karate klub edzője, nemzeti edzője a közép-japánoknak és még sok minden. Élete minden percét a szakmai vagy az edzői tevékenységek töltötték ki.

Bár, elsősorban harcos volt, intenzíven foglalkozott a Kata-kal is. Azon a véleményen volt, hogy a Kata hagyományos formában nem csupán szabadharcban használható, de ezen keresztül megtanulhat az ember technikai finomságokat, amikkel elmélyülten kell foglalkozni, hogy a fizikai alkotórészek ezzel ugyancsak edzve legyenek.

Egy ilyen fiatalembernek sok szakmai szabadsága és hatásköre volt, de sok felelősségnek és magas követelménynek kellett megfelelnie. Néhány kiváltság ellenére, mint például egy utazás stb. a szakmai terhelések nem tűnnek el nyomtalanul. Egészségi állapota megromlott. Erős gyomorproblémái voltak. Így elhatározta, életét a család és a csapat (cég) elvárásaival szemben megváltoztatja. Anyja elfogadta ezt, amiben őt - ahogy Teruo Kono elmesélte- nagy fekete madárként látott, akinek a japán világ túl kicsi volt, és akinek ki kellett bontania a szárnyait, és aki a világot meg akarta ismerni, hogy ott magának egy alkalmas helyet keressen.

A cége is támogatta ebben, mert a japán termékeknek ebben az időben nem volt jó image-e Európában. Mi lett volna jobb, mint kitűnő sportolóként, nagykövetként és szimpatizánsként elküldeni?

Addig Teruo Kono már az élet sok fazettáját megismerte: élsportoló volt, Japánban, a karatéban mindent megnyert, ami megnyerhető volt, megfelelt a családi hagyományoknak, szakmailag sikeres volt, sok pénzt keresett és egy megfelelő életet ismert meg. Tipikusan, japánul, korán megházasodott (kezdetben 20 éves, és éppolyan tipikusan, mint a japán férfiak később probléma mentesen elvált, mert feleségének nem lehetett gyereke), egészségét adta a munkáért. Mikor Japánt elhagyta 30 éves volt és 5°Dan-os a karatéban.

Teruo Kono egy teaceremónián 1960-ban
Teruo Kono egy teaceremónián 1960-ban

[Vissza a tetejére]

Az első időszak Európában

1956-ban Teruo Kono elhagyta Japánt és Angliába ment, ahol Tatsuo Suzukival a Wado Ryu karatét terjesztette és Anglia nemzeti edzője lett.

Más Európai országokat is bejárt, mint Franciaországot, Hollandiát, Belgiumot stb. és ott tanfolyamokat szervezett.

Hollandiában nehéz volt az indulás, mert ott nem voltak karate iskolák. Így első tanfolyamát (Amszterdamban) kevesebb, mint tíz személy látogatta meg. 1966-ban végül életközpontját Hollandiába helyezte. Ott szintén nemzeti edzőként dolgozott és felépítette a holland karatét a következő négy évre. Ezen kívül rendszeresen tanított karatét több egyetemen Belgiumban.

Teruo Kono bemutatja egy késes támadás védését
Teruo Kono bemutatja egy késes támadás védését

A 60-as években Hollandiában

Teruo Kono nem csak kemény harcos, hanem nagyon jó technikus is volt. Egy eset, ami az image-ét mutatta, a következő: Hirano és Tsuchiya Sensei nagy Dojo-jába Hawaiira utazott, hogy karatét tanítson, de ott senki nem volt karate ruhában (Karategi). Tudakozódására elmesélték neki, hallottak a szigoráról és ezért nem merészkedtek el az edzésre.

Hollandiában forgattak róla egy filmet (akkoriban még fekete-fehérben), amit a cannes-i filmfesztiválon bemutattak. Ez a film megmutatta a karate technikai és szellemi oldalát és egy rövid bepillantást adott a szakmai életútjába. A film elején egy régi Samurai-dalt énekel.

Teruo Kono visszautasította, hogy ő csak karatéka. Mindig azon a véleményen volt, hogy az ember az életét ne egyoldalúan csak egy dologra irányítsa. Ő maga nagyon intelligens ember volt, akit minden érdekelt és az adatokat és tényeket kitűnően megőrizte. Tudásával és jó emlékezetével gyakran zavarba hozta környezetében az embereket.

Neki mindenek előtt a beszédnehézségek miatt volt bonyolult szakmailag megvetni a lábát Hollandiában, dolgozott a külkereskedelemben és a gasztronómiában. Olyan japánoknál talált támogatást, akik ott már megtelepedtek, és akikkel már japán időszaka alatt kapcsolatban állt. Kapcsolatait mindig fontosnak és szükségesnek tekintette (kapcsolatok és összeköttetések nélkül egy csoportban a japánok elveszettnek érzik magukat). Ilyen volt a természete, akkor is, ha rossz tapasztalatokat szerzett. A kapcsolatokat ameddig csak lehet, meg kell tartani és az embereknek még egy esélyt adni. Így vált meg nem egy alkalmazottjától, habár azok szakmailag sokat ártottak neki, és ő ezt pontosan tudta.

A jövendő feleségét Hollandiában ismerte meg. Már a Hollandiában töltött évei alatt elkezdett egy céget építeni Hamburgban. Egyre többszőr ingázott Amszterdam és Hamburg között, míg végül a 70-es évek elején végleg átköltözött Hamburgba. Ott egy német hölgyet vett feleségül; egy szőke asszony testesítette meg számára a csinos, hideg, északi szépség tökéletes képét.

Tőle született egy lánya és egy fia. Mivel a szakmai tevékenysége Németországba, Hollandiába, Japánba szólította és a karate is sok időt igényelt nem sok ideje maradt a családra, így a házasság sajnos csak pár évig tartott. Teruo Kono számára a feleség majdnem mindent elfogad, amit a férje tesz, türelemmel és megértéssel veszi tudomásul, így a kapcsolat közöttük soha nem kétséges, és a feleség mindig a családdal törődik. A felesége mindig nagy segítsége volt az üzleti ügyekben és ezen a válás sem változtatott. Ez továbbra is mély barátságba kötötte őket, amelyet a halála előtti pár évig rendesen fenn is tartott. Teruo Kono később is úgy tartotta, hogy a felesége vált el tőle.

Ő egy olyan ember volt, aki alapvetően abból indult ki, hogy minden, amit az ember valóban akar, azt el is érheti. Ő szinte csak a karatét hozta magával és mindent elölről kezdett. Oly sok dolog megváltozott az életében a karate volt számára az állandóság. A karate húzta át az élet minden szakaszán, mint egy piros fonal.

Miután Németországba költözött és lassan a japán és az angol mellett németül is megtanult egymás után több kereskedelmi céget is alapított Németországban és Japánban. Míg az volt az álma, hogy olyan sok pénzt keresse, hogy 1 millió márkát elszórakozzon. Mivel hogy előbb más dolgokat úgy, mint cég, család, karate, optimálisan ellátva akarta látni, soha nem jutott el odáig, még ha gyakran tervezgette is, hogy mit csinálna azzal a pénzzel. Örömét lelte az álmodozásban. Elvállalta az életképes karate szövetségekben, hogy megvalósítja az elképzeléseit a jó karatéról és később alapított egy saját Wado-Kai Szövetséget is melynek válogatott edzője lett. Rövid időn belül sikerült a kérlelhetetlen edzés és az ezzel kapcsolatos kiválasztódás által létre hoznia egy élcsapatot, akik kiinduló pontjai lettek a nemzeti és nemzetközi karate eredményeknek és alapkövei a sikeres szövetségi munkának és a roppant tag-létszámnövekedésnek.

Mivel a Német Sportszövetség hivatalosan elismerte a karatét a Német Karate Szövetség égisze alatt kezdett szervezőmunkába. A szövetségével oda vándorolt és a DKV technikai tanácsadója lett. A Wado csoportjával sok éven keresztül a stílus világbajnokságán, de a nyílt nemzeti és nemzetközi bajnokságokon is nagy eredményeket könyvelhetett el, ami nem utolsó sorban a következetes kemény megalkuvások nélküli edzésekre vezethető vissza.

Teruo Kono nem csak Németországban és a szomszédos országokban tevékenykedett úgy, mint Svájcban és Magyarországon, ahol évente több alkalommal tartott nagy karate edzőtáborokat. További fontos állomása a sportbeli tevékenységének Jugoszlávia. Különösen híres-hírhedtek voltak a Budwa-i és Makarska-i edzőtáborok. Ott nyár közepén kint a tűző napon vagy rossz idő esetén egy fojtó csarnokban edzett, ahogy Ő nevezte a végsőkig. Ezek a többnyire tíz napos edzőtáborok voltak a legkeményebbek, amit a tanítványaival végig csináltatott. Naphosszat kellett egymás mögött mezítláb állni a beton placcon, mindezt nyár közepén, több órán át, kevés szünettel és kemény fegyelemmel. Ez minden esetre a karate legextrémebb formája volt.

Majd hogy nem hathatósabban szolgálta a pszichikai elemek fejlődését, mint a technikai edzést. De a résztvevők erőnléte és rutinja a kurzus végére legyőzhetetlen volt.

Maga Teruo Kono egy nagyon erős, mozgékony ember, aki szokatlanul magas az ő japán generációjához képest. Ezzel összefügg, hogy jól ki tudta használni a súlyát. Sokszor hangsúlyozta a mozgások alatti súlypont érzését az erő átadást a végtagok forgása által, a saját súlyunk kihasználását és még sok mindent, amik a technikáját nagyon valóságossá tették, s az ellenfél úgy érezte, mintha áramütést kapott volna. Íme egy példa a rendkívüli önuralmáról: a lábujjait kéz nélkül úgy tudta egymásra fektetni, mint a nukitét. A zoknit lábbal levette és hatvan évesen is laza mawashigerit rúgott (ez volt a kedvenc technikája). A dobásokat mindig olyan pontosan hajtotta végre, hogy ebben senki sem volt szívesen a bemutató partnere. Az alap beállítottsága, alapelve ez volt:

Aki küzdelembe bocsátkozik velünk, az saját maga döntött így, ezért nem kell rá tekintettel lennünk.

Kemény volt másokkal és önmagával szemben, és a technikái is nagyon pontosak voltak. Minden mozdulatot ugyan olyan jól és pontosan tudott jobbra és balra kivitelezni.

Mint edző és stílusvezető tiszteletet és fair viselkedést várt el mindenkitől. Azonban néha adódtak félreértések, mivel az Ő japán mércéje nagyobb távolságot és tartózkodást követelt meg, mint az például Németországban szokásos. Ez zavarta őt a másokkal való érintkezésben és néha félreértésekhez vezetett.

Ha az volt az érzése, hogy valaki az övétől eltérő elveit akarja megvalósítani, mindenki előtt előadhatta, mire Kono felajánlotta, hogy ezt a különbséget kiküszöböli. Nagyon figyelmes hallgató volt, aki mindig érdeklődött mások véleménye és gondolatai iránt. Így előfordult, hogy hónapokkal később egy gondolatot ismét felhozott, hogy egy más értékelést tegyen hozzá.

Nem értette, hogy Németországban a tisztelet miért nem kap fontos szerepet a sportban. Japánban mások jelenlétében mindig tiszteletet mutatnak, még akkor is, ha személyesen valami mást gondolnak.

A hatvanas évek végén ismét elvett egy német hölgyet, aki az üzleti tevékenységét is segítette. Ebből a házasságból két lánya született. Családi ügyekben, mint egyéb területeken, mindig két világ közti vándor volt. Részben nyugati volt, részben viszont tipikus japán.

Hasonlóak voltak a gyermekei. A valóságban kevés ideje volt velük foglalkozni, de sokat gondolt rájuk s percenként figyelte növekedésük és világosan előadta az elvárásait s mindig remélte, hogy megtalálják a saját útjukat, amin végig mehetnek.

A gyermekei mesélték a következő epizódot: A strandon hívta őt az egyik gyermeke, hogy egy nagy gumicsónakot a partra húzzon. Mikor ez egyedül első kísérletre nem sikerült, dacosan és sírva követelte az apja segítségét. Ő azonban nem tett semmit, amíg a gyermek saját maga komolyabb megerőltetésre nem vállalkozott. Mindig azt próbálta, a gyerekeit arra buzdította, hogy egyedül is rendbe jönnek, és segítséget csak akkor vegyenek igénybe, ha a problémájukat egyedül nem tudják megoldani, ezért néha a gyermekeinek keménynek és érdektelennek tűnt. A másik oldalról viszont pénzzel mindig támogatta őket, még ha ez a meggyőződését sértette is.

Számára világos volt a munkamegosztás a családon belül: mint japánban, ő törődött a család bevételével és helyzetével, a feleség a gyermekek és a ház specialistája, és mindenki a lehető legjobban megvalósítja a ki nem mondott elvárásokat, így tiszta marad a feje kötelezettségeire. Ha valakinek különleges képességei voltak nagyon tisztelte, ha ez a tulajdonképpeni nyugat-képbe nem is illett bele.

A személyes véleménye az volt, hogy ő egy japán számára talán túl sokat kommunikál a privát környezetével. Ebben minden esetre feltételezte, hogy mindenki az, amit ő magától értetődőnek tartott.

A karatéban más volt. Abból indult ki, hogy a japán magatartás és gondolkodásmód közismert. Így mindig nagyvonalú és előzékeny volt az emberekkel szemben, még az ellenfeleivel is és tőlük is épp úgy elvárta ezt. Ha ők nem így viselkedtek, azt mindig illetlennek tartotta és csalódott volt. Azt is alapvetőnek tartotta, hogy a már fennálló tisztelet, hierarchia vagy kapcsolat soha nem változhat meg, vagy mindenesetre nem a nyílt érintkezésben. Egy példa: Japánban az ember mindig a mestere tiszteletteljes tanítványa marad, még akkor is, ha személyesen már rég meg is haladta a mesterét. Ezáltal gondoskodhat nyugodtan a mester arról, hogy a tanítványa jobbá váljon, mint ő maga, és nem kell hátrányoktól tartania.

Habár idő közben a fő tartózkodási helye Németország lett, majdnem az év felét Japánban és más országokban töltötte. A német és japán házai mellé vett még egy szép telket Spanyolországban is, ahol a karate táborok után szívesen töltött egy pár napot, és kiindulópontnak tekintette a barátokkal és üzleti partnerekkel való találkozóra. Ott kiélhette további sportambícióit: golf, úszás, búvárkodás. Az útjain majdnem mindig kéznél volt a golffelszerelése, s kereste az alkalmakat a játékra. Kedvelte a golf mozgását, különösen a csípőmozgásokat vélte hasonlónak a karatéval. Használta a Hamburgi exkluzív golfklub- tagságát külföldön is, csak úgy, mint az üzleti kapcsolatokban. Jól golfozott és tornákon is részt vett. Ezen kívül nagyon jól és kitartóan tudott úszni és búvárkodni. Mindig azt mondta, hogy a japánok egyszerűen ehhez tartoznak, végül is ők a 'tenger gyermekei'.

A 80'-as évek elején meghalt az édesapja, s érezte a növekvő kötelességet, hogy jobban törődjön az édesanyjával Yokohamában. Azért, hogy a repülőút ne legyen olyan hosszú, elé ment Hawaiira, magával vitte Németországba, s onnan egy táborba, Jugoszláviába.

Az utolsó nap mindig sorkerült egy versenyre és ünnepségre. Az édesanyja kiált, hogy eljátsszon egy dalt Shamisenen (gitárfajta) és rávette Kono-t, hogy elénekeljen egy japán dalt. Egyáltalán nem tetszett neki, de a jószívűsége és az eltökélt édesanyja miatt nem hárította el a kívánságot. Egyébként az édesanyjához igen szoros szálak fűzték. Így jöttek karatékák Jugoszláviából, Magyarországról, Svájcból, Belgiumból és Németországból, hogy lássák Teruo Kono-t koncertezni. Végül azt tette, amihez jobban értett: bemutatta a megalkuvásmentes szabadküzdelmet.

Hosszú habozás után a 80'-as évek elején eldöntötte, hogy ír egy könyvet a karatéról. Alapvetően az volt a véleménye, hogy a karatét csak közvetlenül az edzésen, következetes személyes tevékenység által lehet megtanulni és megérezni. Elfogadta azonban a karate tanulók igényét, egy illusztrált vezérletet a gyakorlás lefolyásáért, mivel nem mindenki volt folyamatosan abban a helyzetben, hogy részt vehessen a táborokon. Ekkor keletkezett a 'Der Weg zum Schwarzgurt' c. könyv, ami a kezdetektől a Dan'fokozatokig tartalmazza a technikai utat. A véleménye szerint az ember a karate filozófiáját csak a Sensei-ek biztatásai és követelményei, által tanulhatja ill., értheti meg. Így a könyv érint néhány effajta elvet anélkül, hogy kimerítőleg megmagyarázná.

Amikor Teruo Kono Európába jött Japánnak érezte magát, s arra gondolt, hogy nyugdíjasként visszatér majd Japánba. Az idő folyamán mindinkább Európába, Németországba helyezte az életközpontját. Mindazonáltal mindig voltak az életének olyan szakaszai, amikor elgondolkodott azon, hogy ismét Japánba megy. Azonban rájött, hogy a valóság Japánban megváltozott, s így a távolság Japán és közte nőtt.

Teruo Kono a küzdelmi képességei ellenére nagyon békés ember volt. Egyszer egy szórakozó helyen egy nagydarab bodybuilder kihívóan az asztal elé állt, ahol a barátaival foglalt helyet, s eltorlaszolta a kilátást a táncparkettre. A többszöri barátságos kérés, hogy menjen arrébb egy lépést, nem használt.

Végül Kono feltűnésmentesen felállt, mögé lépett, felemelte, s néhány méterrel arrébb tette le. Az ember agresszívan megfordult, de Kono barátságosan hellyel kínálta az asztalnál. Erre a bodybuilder ingerülten elment. Máskor Kono egy étteremben ült. Egy részeg jött be, s rögtön idegen ellenesen elkezdte szidni Kono-t. A mester nem vett róla tudomást, és nyugodtan, de figyelmesen evett tovább. Amikor mások az asztalnál bele akartak avatkozni, jelezte, hogy hagyják. Végül sikerült a pincéreknek a részeget távozásra bírni. Kono elmondta, hogy az ilyen emberekkel foglalkozni nem a mi feladatunk. Erről az étterem tulajdonosnak kell gondoskodnia.

Teruo Kono néha a döntési képességével is megdöbbentett. Egy autóút alkalmával, egy idegen városba fölöslegesnek találta, hogy a térképet nézze. Egyik ismerőse elmesélte az utat. Egyszerűen az volt az érzésem, hogy helyismeret nélkül utazunk, ráadásul egy nagyvárosban, de hihetetlen volt: elsőre megtalálta a célt.

Teruo Kono-nak jó kapcsolatteremtő képessége volt: humor és sárm. Ő a nyugodt és művelt kisugárzása által győzött meg mindenkit, de előfordult az is, hogy hirtelen haragra lobbant. Japánként gondolkodott, ellentétben családtagjaival vagy a közvetlen környezetében lévő személyekkel.

Teruo Kono töréstesztje a 70-es évek elején
Teruo Kono töréstesztje a 70-es évek elején

[Vissza a tetejére]

Tevékenység a 80'-as évek közepén

A 80'-as évek elején és különösen a közepén Teruo Kono és mások a karatét Európában olyan magas szintre fejlesztették, hogy mindenütt nemzeti, s egyszer egy évben európai bajnokságot rendeztek. 1984-ben, Japánban letette a 8°Dan vizsgáját, hogy bebizonyítsa, az ember az ötvenes éveiben is még elég fitt, egy több órás technikai vizsgát kiállni, s technikai és taktikai alkalmazási változatait bemutatni. Értékelte a partnerei következetességét s gyors támadását, hogy megmutathassa technikai tökéletességét és időzítését (az utolsó pillanatban reagált).

A következő nap elindult egy nyílt nemzetközi japán karate bajnokságon (idővel ez lett a Wado-Kai világbajnokság). A rendezők meggyőzték, hogy Kata-ban lépjen vissza, s mint bemutató kerüljön rá sor. A demonstrációjánál fel sem merült a kétség a Kata alkalmazhatóságán. Kumite-ban egyéniben indult, megnyert néhány küzdelmet, majd néhány erős technikáért figyelmeztették, és leléptették. Nagyon idegesítette, hogy nem látta az ellenfeleinél a felelősséget a saját biztonságukért (Mubobi). Anélkül viszik be a technikát, hogy a védelmére figyelne.

Az, hogy az 50'-es éveiben egy ilyen bajnokságon indult, abszolút szokatlan. Mint harcos újra és újra tesztelte magát, s mindenek előtt bizonyítani akarta, hogy a nagy nemzetközi versenyeken az egyszerű és nagyszámú technikai variánsokat pontozzák. Bizonyította, hogy még mindig hatásos a stopmaegeri (maegeri első lábbal) a kontra technikák kitéréssel (nagashitsuki, mawashigeri) tovább vezetni a lépő lábat ashi barai-jal, elkapni az ellenfél rúgó lábát, s a technikát dobással befejezni. Ha erős technikák miatt ki is zárták, ezt mégis bizonyította.

1987-ben Ő rendezte a Wado-Kai Európa Bajnokságot Hamburgban. Sok személyes időbeli és pénzügyi befektetést valósított meg a bajnokság létrehozására. A díjkiosztó végén a Karate-Macho képet hangsúlyozta egy hastáncosnő fellépése által (ami nem kevés résztvevő ellenkezését váltotta ki), de ez nagyon sikeres ünnepség volt. A kiemelkedő küzdelmeket és bemutatókat egy felvevő csoport professzionálisan rögzítette és a német tévében bemutatta.

Wado-kai Europabajnokság 1981 Róma. Teruo Kono és Elke von Oehsen a győzelem után
Wado-kai Europabajnokság 1981 Róma
Teruo Kono és Elke von Oehsen a győzelem után

Főképp Hamburgban érezte jól magát. A nemzetközi vállalata ellenére a 70'-es évek végétől a 90'-es évek elejéig rendszeresen tartott edzéseket a hamburgi egyetemen, s egyenesen a tanulókat akarta lenyűgözni a gondolatai és eszmény képe által. Az Ő karate-városa mégis Bréma volt. Ott tartott évtizedekig kétszer egy évben nagy edzőtáborokat, s a karate tekintetében ott érezte magát otthon.

Az egészség és a fizikum, s mindenek előtt a fizikai erő volt nála fontos. Gondolkodás és speciális előkészületek nélkül utazott különböző országokon át Ruandába, s ott meglátogatta a híres gorillákat, amik számára az erőt és nagyságot mutatták be. Lélekben jól tudta az esélyét egy gorilla ellen.

Teruo Kono humoros ember volt. Minden alkalmat felhasznált, hogy valami szórakoztató dolgot, szituációt vagy embert találjon. Örömét lelte a szójátékokban, az aktuális hírekről való vitában és szívesen és gyakran olvasta híres emberek életrajzát. Előnyben részesítette a japán, a német és az angol nyelveket, de más nyelvekből is ismert néhány szót vagy szófordulatot.


[Vissza a tetejére]

A 90'-es évek

A kilencvenes évek elején a tartózkodási központját Japánba helyezte át. A japán üzlete eredményesebb volt, mint az európai s követelték a jelenlétét. Nagyon le volt terhelve a tanácsadói tevékenység és az üzleti tevékenység által, így a kilencvenes évek elején sok időt töltött Japánban.

Miután a karatéról szóló könyvét kiadták, azon gondolkodott, hogy egy folytatást írjon a Dan fokozatok számára. A tulajdonképpeni karate-fogalmak, hogy mi a Karate, számára csak a Dan fokozatokkal kezdődtek. Nem akarta ezt a fontos területet látszólag ellenőrizetlenül hagyni. Fontos volt számára a sensei általi kormányzása a Dan-osoknak. Eltökélte, hogy felállítja a bázisértelmezést, hogy a gyakorlatokhoz tájékoztatást adjon. Azokkal a személyekkel szemben, akik közel álltak hozzá, különösen magas igényeket támasztott, így ők nagyon sokat tanultak tőle.

A kilencvenes évek közepén a Japán Wado-Kaitól elnyerte a Hanshi címet. Teruo Kono a Wado-karate elitjéhez tartozott. Ellentétben más nagymesterekkel, mindig bíztatta tanítványait, hogy más sensei-től vagy más stílust is tanuljanak. Praktikusan ez fordítva is igaz volt, a táboraiba más sensei-eket is meghívott, akik más karate-eszményeket képviseltek. Mindig szívesen fogadta táboraiban a más stílusú karatékákat, s legalább annyira figyelt rájuk, mint saját tanítványaira. Teruo Kono szerint, a karate nem csak egy harcművészet, hanem egy tájékozódás az egész élethez. Számára az volt a fontos, hogy ki hogy cselekszik, s nem az, hogy mit mond.

A tanítványai, mindenek előtt Németországból és Svájcból, felemelő hangulatban ünnepelték a 60. születésnapját, amihez az egész világból küldtek neki jókívánságokat. A japánok számára a 60. születésnap egy nagyon fontos dátum /Kanreki/. Ez alkalommal egy tanítványa a kiváló tulajdonságait hangsúlyozta: kemény és kitartó a vitákban, de megértő és nagyvonalú az üzletben és a sportban egyaránt, valamint türelmes, elnéző, érthetően követi a technikákat, a taktikát és a stratégiát. Kívülről nézve udvarias, tiszteli ember társait, mindenkivel szemben gondoskodó, nem adja fel, amíg mindent el nem ér. Minden utat végigjár, hogy a céljait elérje, mérlegel döntés előtt, nem csak a felszínt látja, hanem a dolgok mögé is tekint; a problémákat kihívásoknak tekinti és szereti az életet.

Fölszedett pár kilót, amit nem akart. Egészségesebbnek és erősebbnek lenni másoknál, ez is egyfajtája volt a másokkal és az évek múlásával való versengésnek. Azt mondta: Öregedni olyan, mint betegnek lenni.

Kono megpróbálta a Budo ideálját az üzletbe is átvinni. Számára ez azt jelentette, hogy a megfontoltság, tudatos közvetlenség párosul a sportszerűséggel. Kedvelte a határidős üzlet jelentette kihívásokat, mert ezek kényszerítették, hogy megint egészen csak egy pontra koncentráljon, s ez tartalmazta a mindent vagy semmit elv gyakorlását.

Még több örömet okozott neki a tanácsadói tevékenysége. Itt a képességeit teljesen ki tudta használni: az értesültségét az aktuális eseményekről és tenderekről valamint a múltról. Érdekes személyiségekkel cserélhette ki gondolatait.

Folyamatosan ápolta a kapcsolatai Amerikával és Afrikával /különösen Ruandával/. Miután kitört a háború Ruandában, továbbra is támogatta az általa ismert személyeket a Care-Pakete és mások által.

Az üzleti célokért épp oly kitartóan küzdött, mint a sportban. A személyes kapcsolatok az üzleti tevékenységében különösen nagy szerepet játszottak, ebből is adódott, hogy állandóan utaznia kellett. Az üzleti tevékenységben mindig nagyon konkrétan előkészült, széleskörű információkat szerzett. A különböző stratégiákat és eljárásokat, a lehetséges eseteket átgondolta és mindenek előtt a rövidtávú szempontok mellett a hosszú távúakat is szem előtt tartotta.

Ahogyan a karatéban, úgy az üzleti éltben is első akart lenni, de ezt a személyiségével, humánusságával nem érhette el. A jó kapcsolat és hangulat gyakran fontosabb volt számára, mint az üzleti eredmény. Meg volt az a tulajdonsága, hogy rövid idő alatt aktivizálja magát, s új energiákat mozgósítson.

Teruo Kono egy sokoldalúan informált ember volt, aki mindenhonnan frissítette a tudását, pl.: könyvekből, újságokból, beszélgetésekből, riportokból, politikai magazinokból stb.

Egyik üzleti partnerét, Enomoto urat 1965-ben ismerte meg Berlinben, amikor egy japán élelmiszer szállítmányt személyesen vitt el, hogy üzleti partnerét megismerje. Később mindketten ugyanakkor lettek tagjai egy hamburgi japán klubnak. Enomoto úr Teruo Kono-t nem csak különös kisugárzású embernek ismerte meg, hanem a szerénysége is megérintette. Az egyesületi találkozókon keveset beszélt. Ez a szerénység szorosan kapcsolódik a szamuráj művészetekhez, melyet Japánban az igazi férfiakban becsülnek: megfelelő szóhasználat és tisztelet. A nyugodtság sugárzott belőle, s mindig érezték a jelenlétét a teremben, s így a megfelelő tiszteletet közvetítették irányába. Enomoto úrnak és más Németországban élő japánoknak is példaképe volt a karrierjével és életstílusával. Mély benyomást keltett a kapcsolatai által, amiket az évek során kiépített és elmélyített, valamint az erővel, amivel az útját járta. Ebben mindig szerény maradt, és keveset beszélt az érdemeiről.

Kono mindig lojális és tiszteletteljes volt, s ezt Japánban, az idős szamurájokról és elöljárókról tételezik fel, rájuk jellemző ez a stílus. Mindig szelíd, majdnem hogy visszafogott volt, ha a személyes tevékenységéről, összeköttetéseiről és sikereiről volt szó. Ezt a mentális erőt átruházta a környezetében lévő emberekre is. Ezért ismerték el a nagy japán vállalatok politikai és gazdasági személyiségei a kereskedelmi és tanácsadói tevékenységét. Mindez elősegítette, hogy közreműködhessen, az Expo 2005-öt Nagoya-i megrendezésében Ő is részt vett a szerződés megkötésében. A legnagyobb vetélytárs Calgary (Kanada) volt. Kono beutazott sok európai és Európán kívüli országot, hogy ott támogatást szerezzen Japánnak. Szoros döntésben a választás végül Nagoya-ra esett, s ennek Kono nagyon örült.

Ebben az időben, Japánban közreműködött a Reha klinika és több idősek otthona felépítésében, részt vett nagy utcaépítési projektekben, szerződéseket kötött a kereskedelmi kamarával, hozzászólt a japán média történéseihez, s tanácsokat adott politikai és gazdasági kérdésekben is.

Az öregedés azonban nem ment el mellette nyom nélkül. Egy operáción is át kellett esnie, hát problémákra panaszkodott. A karatékái számára ugyanakkor a vitalitást és tettrekészséget reprezentálta. A lenyűgöző mozgáskészsége egy betegség miatt romlott. Különösen kegyetlen betegség volt, de Ő csendben és humorral vette tudomásul. Csak addig akart élni, ameddig a családja segítségével az otthonában Norderstedtben (Németország) élhetett, s nem akart valamiféle géptől függni. Amikor világossá vált, hogy nem tart tovább a hátralévő kis élet, a következő reggel már nem kelt fel többé.

Teruo Kono egy alattomos, kezelhetetlen betegségben hunyt el 2000. Április 22-én Hamburgban. A megfelelő buddhista és keresztény hagyományok által lett elhamvasztva. A hamvak felét Németországban, a másik felét Japánban helyezték el. A különböző helyekre való elhelyezés szokásos eljárás Japánban.


[Vissza a tetejére]

Teruo Kono és az író

Teruo Kono-t 1976-ban egy karate edzésen ismertem meg. Minden hétvégén rendszeresen jártam az edzéseire és ő nem vett rólam tudomást.

A nők ebben az időben abszolút egzotikusak voltak a karatéban. Egy nőt, aki igényes volt, a karatéban provokációnak vettek. És ebből adódik, beleértve Teruo Kono fáradozását, hogy nemsokára fel kellett hagynom az edzésekkel.

Egy nap több férfinak meg kellett szakítania az edzést kondicionális problémák miatt és ezért le kellett ülniük Seiza-ba (térdülés) a terem hátuljában. Én ennek ellenére állva maradtam. Ez volt az a nap, amikor Teruo Kono megkérdezte, hogyan is hívnak egyáltalán (mindenki másnak már hónapok óta tudta a nevét). A válaszom erre : 'Ez most nem fontos.' Így kénytelen volt valakitől megkérdezni a nevemet. Ettől a naptól kezdve mindig a nevemen szólított.

Egy pár hónappal később néhány karatékával összeültünk edzés után. Teruo Kono mesélt valamit. Én kérdeztem, mivelhogy nem mindent értettem (abban az időben keveréknyelven beszélt, németül, angolul és japánul). Idegesen felém fordult és azt mondta, hogy én különösen ostoba vagyok, mert mindenki más érti csak én nem. Pár héttel később edzés után félrehívott és bocsánatot kért ezért a kijelentéséért. Azt mondta, észrevette, hogy a többiek sem értik őt, csak nem mertek szólni neki. Ettől kezdve kapcsolatunk feszültségmentes lett, sőt végül felfedezte, hogy jól tudok olvasni, írni, fogalmazni, sőt fényképezni, amit mindkét könyvének elkészítésekor jól hasznosított.

Amikor ismét egy kis nézeteltérésünk volt, azt monda, hogy valaki Japánban az ő bizalmas hátterével soha nem szórakozna, mint én. Az ősei Japánban a Sekigahara-i (1660) ütközetben, amiben Tokugawa-ban kivívták a hatalmat, harcoltak. Erre én elmeséltem, hogy az én családfám addig a 30 éves háború idejéig nyúlik vissza, ahol az őseim harcoltak. Eddig az én családi hagyományaim is legalább annyit érnek, mint az övé. Ez megdöbbentette őt.

Egyszer edzésen előttem állt, és nem voltam biztos benne, hogy magában beszél és hogy egyáltalán észrevette-e, hogy hangosan beszél. Magába merülve azt mondta: 'Kár, hogy ilyen pici vagy és kár, hogy nő vagy.' Ez a megjegyzés nagyon felidegesített, mert egyik sem az én hibám volt.

Később tiszteletben részesített, tudatában a nők kategóriájából az emberek kategóriájába emelkedtem. Ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, amit adhatott.

Egyszer egy karatéka jött Teruo Kono-hoz és csodálkozott a karate könyv címképén, rajta a 'japán' nappal. Én amellett voltam, és meg is jegyeztem, hogy ez nem a japán nap, hanem Osterholz-Scharmbeck napja (a lakóhelyem, ahol a felvétel készült). Teruo Kono ezen jót szórakozott. Később az ehhez hasonló megjegyzésekre mindig azt mondta, hogy ez Osternholz-Scharmbeck napja és szórakozott a megdöbbent arcokon.

Nemsokára, miután megismertük egymást, világos volt, hogy mi valahogy kedveljük egymást és mindketten, a viták ellenére (mindketten nehézfejűek vagyunk) nem hagytuk a kapcsolatunkat megromlani. Ebből lassanként kialakult egy barátság, ami mindkettőnknek fontos volt, akkor is, ha igazából nem is beszéltünk róla. Egyszer azt mondta, ilyen dolgokról az embernek nem kell beszélnie, ezt a nélkül is tudnia kéne.


[Vissza a tetejére]

Időrendi táblázat

1953.02.19.Terou Terukazu Kono megszületik Yokohama-ban (Japán)
1947.Apja hazatérése a csendes-óceáni háborúból
1952-1953.Állami Műszaki Főiskola (Kanawaga Technical Highscool)
Yokohama-ban, főiskola befejezése, szakmai irány: építész/mérnök
1954-1958.Tanulmányok a Nippon Egyetemen Tokióban (Japán)
Tanulmányi irány: építész, befejezés: mérnöki és építészeti diplomával
Tanulmányai alatt Hironori Otsuka (Wado Ryu alapítója) assszisztense
Edző/kiképző a rendőrségnél küzdősportokban (Akijima Keisaten Sho)
1956-1957.Zen-tanulmányok a Ryataku-Ji templomban Mishima-ban (Japán)
1956-1957-tőlJapán legjobb karate harcosa (Kumite)
Tokióban (Japán) a Nippon Egyetem karateklubjának (Nichidai) kapitánya
1957.3. Hely az összjapáni egyetemi bajnokságon (minden karate stílusirányzatban)
1958-1959.Tevékenységek a Nissan Construction Co. Ltd.-nél, Tokió (Nissan Konszern) mint építész/mérnök
Tokióban a Nippon Egyetem karate klubjának az edzője
1959-1963.Tevékenységek a Tanaka Technical Development Co. Ltd.-nél mint építész/mérnök
1959-1964.Tevékenységek egy építővállalatnál Honshu.n és Hokkaido-n (Közép- és Észak-Japán)
1964-1964.Nagoya-ban a Chukyo Egyetem karateklubjának edzője
Aichi-ban a Chubu Műszaki Egyetem karateklubjának edzője
Aichi-ban az Aichi Egyetem karateklubjának edzője
Nagoya-ban a Nagoya Nemzeti Egyetem karateklubjának edzője
Docens az Aichi és a Chukyo Egyetemen
1963-1964.Japántól Közép-Japánig nemzeti edző (Tokai-terület)
1964.Tevékenységek a Nippon Combina Control Co. Ltd.-nél (a Tanaka testvérvállalata) mint üzletvezető
1964-1965.Teruo Kono beutazza Japánt és karatebemutatókat tart
1965.Teruo Kono elhagyja Japánt, és életközpontját áthelyezi Európába
Tevékenységek Angliában, Hollandiában és Németországban a kereskedelemben és a gasztronómiában
1966.Anglia nemzeti edzője
1966-1968.Tevékenységek, mint képviselő a Nippon Sogo Trading Co. Ltd.-nél
1966-1969.Hollandia nemzeti edzője
1968-1976.Üzletvezetői üzlettárs az Euro Nippon Foods & Drinks Co. GmbH. Hamburgban (Németország)
Hamburgban egy import- és exportcég ügyvezetője (Németország) úgy mint tevékenységek egy építészeti irodánál, mint tanácsadó Japánban
1967-1975.Leuven-ben és Liege-ben (Belgium) az egyetem karateklubjának edzője és Mons (Belgium) Műszai Főiskola edzője, úgymint Belgrádban (Jugoszlávia) az egyetem karateklubjának edzője
1970-1971.Jugoszlávia nemzeti edzője
1972-1975.Üzletvezetői üzlettárs a Nippon Foods & Drinks Nederland N. V.-nél
1973-1983.A német Wado Kai nemzeti edzője
1976-1982.Tevékenységek a Nippon Foods & Drinks Co.Ltd.-nél (Japán) és a Kawasei Shoten Co.Ltd.-nél (Japán) kereskedelmi képviselet Európának
1978-ig.A nemzeti edzők technikai tanácsadója a Német Karate Szövetségben (DKV)
1978-1980.A Hamburg Egyetem sportintézetén előadói megbízott
1978-2000.Üzletvezetői üzlettárs a Nissobo Import és Export GmbH-nál Hamburgban/Norderstedt (Németország)
1980-1981.Kereskedelmi tanácsadó a Kikkoman Trading Europe GmbH.-nál Düsseldorf-ban (Németország)
1981 ótaTevékenységek a Mitsoboshi Boeki Co. Ltd.-nél Kobe (Japán) Kereskedelmi képviselet Európáért
1983 ótaA Wado-csoport edzője a Német Karate Szövetségben, úgymint a Német Karate Szövetség tanácsadója
1984-1987.Kereskedelmi tanácsadás a Taisei Corporation (Europe) Co. Ltd.-nek Londonban (Anglia)
1987-2000.A Német-japán egyesület a kultúráért és a sportért elnöke
1988-2000.Üzletvezetői üzlettárs a D. J. Consultant Beratungsges GmbH.-nál Hamburg/Norderstedt (Németország)
1989.A japán Tokai TV (televíziós adó) képviselete Európának
1993.Aichi területének japán tartományi kormányának külön megbízottja
1994.Teruo Kono a következő országokban volt tevékeny, mint karateedző: Svájc, Magyarország, Románia, Makedónia, Bulgária, Spanyolország, Észtország, Ciprus, Oroszország
1994.Több évtizeden keresztül volt a Federation of European Wado Kai elnöke, a Wado Kai Instruktor Organization és a Wado-Ryu Cheftrainer von Európa elnöke
Teruo Kono 8°Dan-os volt Shinto Yoshinryu Jiu-Jittsu
Kempoban és 8°Dan-os volt Wado-Ryu Hanshiba
2000.04.22.Teruo Kono nehéz betegség után hunyt el Hamburgban(Németország)

[Vissza a tetejére]

Az íróról

Dr. Elke von Oehsen, 1956-os korosztály.

Germanisztikát és sporttudományt tanult a brémai egyetemen. Szakmai életútja meghatározó volt tevékenységei által, mint tudományos munkatárs a brémai egyetemen, és mint a gazdasági művelődési centrumtagja Brémában, ahol még most is tevékenykedik. Disszertációjában fiziológiai szemszögekkel foglalkozott a minimális időtérben lévő reakcióknál. Ő maga egy sikeres karate harcos és edző, és megírta edzőjének, Teruo Kono-nak életfilozófiáját. Teruo Kono és ő három könyvet írt a karatéról. Ezen kívül kidolgozta az európai bajnoki mérkőzésekről Wado Kai 1987 szóló videofilm forgatókönyvét. Teruo Kono és ő 1978 óta dolgoztak együtt a karate szervezeti dolgoknál és más, karatéhoz tartozó kérdésekkel foglalkoztak. Ebből fejlődött ki az évek múlásával egy szoros barátság, ami Teruo Kono betegsége által még jobban megerősödött.


[Vissza a tetejére]

Köszönet

Ez az életrajz személyes beszélgetések és tapasztalatok Teruo Kono-val, jegyzetek, amiket hátrahagyott, a családja és a gyermekei emlékei. Külön köszönet illeti Teruo Kono özvegyét, Birgit Kono-t, aki a jegyzeteket készségesen előállította. Ezen kívül szeretnénk köszönetet mondani a következőknek a támogatásukért: Frank Steffen-nek e technikai támogatásáért, Hilke Neb-nek és Mishi Mitsue Kono-nak, úgymint Enomoto úrnak a személyes emlékekért, amik a magán elképzeléseket kiegészitették.

Elke von Oehsen
Osterholz-Schambeck
2001.09.12.
Kono Karate Klub © 2005-2009 | [IT4You] | [Impresszum] | [Online látogatók száma: 1 ebből regisztrált: 0]